Határtalanul - Erdély 2023.

HATÁRTALANUL – 2023
Székelyföld kincsei – Sóvidék csodái

HAT-KP-1-2022/1-000697

A hetedik évfolyammal a Határtalanul program keretében júniusban Erdélybe utaztunk, Székelyföldet és a Sóvidék csodáit néztük meg. Sok gyerek nem járt még Erdélyben, lenyűgözte őket a táj szépsége, nyugalma, a mezők színkavalkádja, az erdélyi emberek kedvessége. Sokat tanultunk az út során.

1. nap: A korai kelés ellenére jó hangulatban indultunk útnak Románia felé. Rövid fotószünettel köszöntöttük Erdélyt a Király-hágón, és már itt megtapasztalhattuk, milyen csodálatos látványt nyújt az erdélyi táj.

Túráztunk a lenyűgöző vulkáni eredetű tordai hasadékban. A háromezer lépésnyi sziklafolyosó helyenként komoly kihívásokat jelentett a csapat számára különösen úgy, hogy hatalmas felhőszakadásban kellett megtennünk az utat visszafelé a buszhoz.

Az első éjszakát Mezőmadarason töltöttük, ahol a lelkész úr és családja nagyon kedves vendéglátóink voltak. A bőséges vacsora jólesett a hosszú út után.

2. nap: Szovátán a sós Medve-tó körül tettünk egy sétát, különleges só alakzatokat láttunk. Fel is másztunk rájuk, sőt meg is kóstoltunk egy-egy letört kis darabot!

Parajdon a sóbányát kerestük fel. 80-100 m mélységbe ereszkedtünk le egy nagy sótömbbe, ahol nagy élvezettel vettük birtokba a játszóteret. Elfért az üregben egy egész kalandpálya!

Azt tartják, hogy a parajdi sótömb 100 évig el tudná tartani Európa teljes lakosságát sóval.
Ezután Korondra utaztunk, ahol látogatást tettünk egy hagyományos módon dolgozó sóvágó műhelyben. Itt megismertük a parajdi só felhasználásának módjait, és bevásároltunk mindenféle sóból készült ajándékokat.

A következő megállónk felé haladva csodálatos székelykapukat fényképezhettünk.

Egy családi házhoz érkeztünk, ahol bemutattak nekünk egy világszerte egyedülálló székely népi mesterséget, a taplászatot. Lenyűgözött minket az, hogy egyszerű eszközökkel, nagy türelemmel és kézügyességgel milyen csodákat lehet előállítani tölgyfataplóból.

3. nap: Szentegyházán ellátogattunk a Mártonffi János Általános Iskolába. Gyerekekkel sajnos nem találkoztunk, de az igazgató asszony bemutatta nekünk iskolájukat, válaszolt a kérdéseinkre.

Traktoroztunk és túráztunk a Madarasi - Hargitára, ahonnan belátni egész Székelyföldet. A székelyek szent hegyét, a Hargita tetejét kopjafák, zarándokok által ácsolt keresztek százai díszítik, megható feliratokkal, áldásokkal. Átéreztük a hely szellemiségét, percekig csendben ücsörögtünk a sziklákon. A traktoron a helyi asszonyok által sütött kürtőskalácsot fogyaszthattuk el.

A Mini Erdély park Szejkefürdő egyik csodás látványossága, ahol szó szerint bejárhattuk Erdélyt, hiszen a legfőbb erdélyi nevezetességek élethű reprodukcióit láthattuk itt. Ezt követően megtekintettük az Orbán Balázs Emlékközpont interaktív kiállítását, ahonnan 17 székelykapun át vezetett a sétánk Orbán Balázs sírjához.

4. nap: A napot Tamási Áron síremlékénél koszorúzással kezdtük.

Ezt követően Székelyvarságra látogattunk. Utunkat egy működő vízimalomnál és a benne rejlő múzeumnál kezdtük, ahol egy kedves bácsi régi eszközöket, praktikákat mutatott be nekünk. Majd elindultunk egy 10 km hosszú túrára, mellyel érintettük a Csorgókő - vízesést és a Jézus kútját. Félúton megpihenhettünk a kultikus varsági kocsmánál, a Parlamentnél, és lángosozás közben megtekinthettünk egy hagyományos eszközökkel dolgozó zsindelykészítő munkáját.

Túra közben még medvenyomokat is láttunk!

Hazafelé megálltunk egy fotó erejéig a csodálatos látványt nyújtó Zetelaki víztározónál, majd városnézés következett Székelyudvarhelyen. A 95%-ban magyarlakta város szép főterén láthattuk a Vasszékelyt. A napot a Boróka néptáncegyüttes zenés mulatságával zártuk.

5.nap: Fehéregyházán koszorút helyeztünk el az Ispánkútnál, Petőfi síremlékénél, majd helyi idegenvezető kalauzolásával sétáltunk Segesvár várfalakkal és bástyákkal körülölelt történelmi központjában.

Sok szép élménnyel a tarsolyunkban utaztunk haza.

Kezdőlap :: Általános bevezető :: Angol tagozat :: Német tagozat :: Óraterv
Az alapítványról :: Fogadó órák, értekezletek :: Tanév rendje :: Iskolai dokumentumok