2002 óta dolgozom a Fillér Utcai Általános Iskolában. Kezdetben a délutáni napközi munkájában vettem részt, 2004-től délelőttös tanítóként vagyok a gyerekekkel. Óráimon törekszem a tanuláshoz szükséges barátságos, de fegyelmezett légkört megteremteni, teret engedve a gyerekek kreativitásának, önkifejezésének.
Bár még távolinak tűnhet, de hamarosan az Önök gyermekei is átlépik az iskola küszöbét és szeptemberben beülnek az iskolapadba.
Szép és izgalmas időszak ez nemcsak a gyerekek, de a szülők számára is. Két gyermekes anyukaként én is átérzem ennek fontosságát.
Az iskolakeresés felelősségteljes döntés!
Ilyenkor az egyik legfontosabb feladata egy szülőnek, hogy objektíven szemlélje gyermekét, hiszen hosszú évekre meghatározó döntést kell meghoznia.
Egyebek között fontos mérlegelni az alábbiakat:
Milyen a gyermek habitusa? Melyik iskolatípus felel meg a személyiségének leginkább? Hagyományos állami iskola vagy inkább egy alternatív intézmény? Mik a család iskolával kapcsolatos elvárásai?
Minden szülőnek fontos, hogy csemetéjét a számára legmegfelelőbb iskolába írassa és megtalálja azt a tanítót, akivel négy éven keresztül együtt tud működni. Hiszem azt, hogy ez közös feladatunk, s szülő – gyermek – tanár közösen, egymást segítve képes egészet alkotni.
Ehhez kívánok sok sikert!
Szeretettel várom Önöket a márciusi nyílt órámon, valamint a gyerekeket az óvodás foglalkozásokon!
Addig is kívánom, hogy a gyerekek töltsék felhőtlenül, minél több játékkal záró évüket az óvodában!