Kedves Szülők, kedves Gyerekek!

„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm,
mint valakit megtanítani valamire,
amit nem tud.” (Móricz Zsigmond)

Az ELTE Tanítóképző Főiskolán 2004-ben végeztem matematika műveltségterületen. Másoddiplomámat 2013-ban szereztem fejlesztő pedagógusként.

A főiskola után itt, a Fillérben kezdtem, a német nemzetiségi tagozaton. Napközis tanítóként kezdtem és lassan 12 éve osztályfőnökként dolgozom. Negyedik gyermekem születése után már az angol tagozatra kerültem, ahol átvettem a jelenlegi osztályomat.

A szülőknek egyik legnehezebb feladata a megfelelő iskola kiválasztása gyermekük számára, hiszen az alsó tagozat 4 éve döntően befolyásolja a jövőt. Rajtunk, tanítókon múlik, hogy megismerjék, megszeressék és megtanulják a számok és betűk világát.

Számomra a tanítás nem csupán egy munka, hanem igazi hivatás a szeretet és a törődés jegyében. Olvasás tanításakor a hangoztató, elemző, szótagoláson alapuló módszert használom. Matematikai ismeretek elsajátításához pedig fontosnak tartom a játékos, tapasztalatra épülő tevékenykedtetést.

Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy az óvoda és iskola közötti átmenet zökkenőmentes legyen, hogy a gyerekek szívesen jöjjenek, minél jobban érezzék magukat az iskolában és sokat fejlődjenek, okosodjanak.

Szeretettel várom a gyerekeket és szüleiket az ovis foglalkozásokra, hogy személyesen is megismerjük egymást!

Üdvözlettel:

Balássyné Vass Judit,
Judit néni

Kezdőlap :: Általános bevezető :: Angol tagozat :: Német tagozat :: Óraterv
Az alapítványról :: Fogadó órák, értekezletek :: Tanév rendje :: Iskolai dokumentumok